Agnes Martin-Lugand: A boldog emberek olvasnak és kávéznak

  Őszintén szólva, egy hihetetlenül felszínes indok miatt vettem meg a Könyvhéten, ami nem más, mint a címe: A boldog emberek olvasnak és kávéznak. Annyira gyönyörű és hozzám illő, mivel én ezt az elvet vallom. Emiatt az elragadtatás miatt utána se néztem alaposabban a vásárlás előtt, ám most egy hatalmas hideg zuhany ért....

Fülszöveg: Diane két embert szeretett a világon. A férjét, Colint és a kislányukat Clarát. Amikor a sors egy nap mindkettőjüket örökre elveszi tőle, úgy érzi, minden megfagyott körülötte. Az emlékek között tévelyegve sehogy sem találja a visszautat az életébe…

Legjobb barátja unszolására egy kis írországi faluba menekül, ahol ismeretlenek között kezd új életet. Nem a boldogságot keresi, és nem is a szerelmet, csak megnyugvást és megerősítést, hogy érdemes küzdenie, hogy van folytatás…

Arra álmaiban sem gondol, hogy a csend és magány helyett az élet sűrűjében találja magát, egy különös férfi pedig igyekszik felforgatni az életét, miközben újra kell gondolnia mindazt, amit biztosnak hitt…

Agnès Martin-Lugand regénye szinte a semmiből söpört végig Franciaországon. A hetek alatt a sikerlisták élére ugró könyvből több mint 300 ezret adtak el, a női olvasók pedig világszerte a szívükbe zárták a gyászból kigyógyuló Diane karakterét.

  A regény első fele (pontosabban kétharmada) nagyon tetszett. Már a legelső oldalakon olyan mértékű zokogást és letargiát váltott ki belőlem, mint még egy könyv sem ezelőtt. Összetörte a szívem és még most is kiráz a hideg, ha felelevenítem magamban. Gyönyörű volt az írásmód, egy szuper kortárs regény, amiben a gyász feldolgozása áll a középpontban: hogyan és miként lehetséges felállni belőle, újrakezdeni az életedet? Mindezt egyáltalán nem szájbarágósan, hanem nagyon igazi módon, egy hús-vér ember szemén keresztül. Teljesen átéreztem, hogy min mehet át Diane, és komolyan baromi megterhelő volt a lelkemnek. Egyszerűen minden érzés megelevenedett bennem, ami azért nem sűrűn fordul elő velem olvasás közben. Csak ezek miatt adtam 3 csillagot (de erősen húz a szívem a kettő felé) a regénynek.

Saját kép

  Viszont a 7. fejezettől kezdve elindult a leejtőn a történet. Megjelent a már nem is olyan bunkó fotós, Edward őrült exe, és megindult a harc a csávóért. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ennyire szívettépően induló regény gagyi chick-litbe, már-már tiniregénybe megy át. A YA műfajban láttam efféle gyerekes "harcot" a vágyott pasiért. Innentől kezdve egyedül az csodás írországi, esős-borongós hangulat tudott magával ragadni.
  A szereplők elveszítették minden értékelhető vonásukat, antipatikusak, érdektelenek és ütni valóak lettek. Egyedül
Félix maradt mindvégig ugyanolyan, és a kissé furcsa meleg srác a kedvenc karakterem lett. Rajta kívül még Diane írországi vendéglátóit szerettem nagyon: Jack-et és Abby-t.

Az az elmélete, hogy ha beleszeretsz valakibe, akkor automatikusan szenvedni is fogsz, mert elárulnak és elhagynak.

  Így, hogy olvastam a regényt, már nem igazán értem, hogy miért ez a címe - azonkívül, hogy Diane-nek egy irodalmi kávéháza van, aminek az a neve, hogy A boldog emberek. Egyik karaktert nézve sem merném kijelenteni, hogy egészen boldogok, nem kávéznak, inkább boroznak benne, és az olvasás sem kapott túlzottan nagy szerepet, sőt. Viszont rengeteget dohányoznak benne. Őszintén szólva, én a cím alapján egy feel-good regényt vártam, és úgy gondolom ez egy hatalmas marketing-fogás lehet, hiszen a kecsegtető címnek rengetegen bedőlhetnek. Nagyon nem azt kaptam, amit vártam volna, pedig rengeteg lehetőség van benne, amiket az írónőnek egyáltalán nem sikerült kiaknáznia.
  Ezután az élmény után nem vagyok biztos benne, hogy a folytatás érdekel. Sőt.

Az írónő

A könyv adatai:

Eredeti cím: Les gens heureux listent et boivent du café

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2016.

Oldalszám: 274 oldal

Ára: 2999 forint (puhatáblás)