Az elkövetkezendő 12 nap témái |
Molyon láttam először ezt a kihívást, utána pedig AniTiger-nél és Dórinál is, és nagyon megtetszett, úgyhogy csatlakoztam én is! Igaz, hogy az elmúlt időszakban több tag is volt a blogon (és még lesz is), de én még nem untam meg őket, s remélem, hogy Ti sem!
Ebben a kihívásban leginkább az tetszett meg, hogy az elkövetkezendő 12 nap során más és más témákban kell majd írnom / írnunk.
Egy kis könyves update: mint az a wrap up-ból is látszott elég sokat olvastam mostanában, és ez azóta sem változott meg. Viszont annyira elnyomja az agyamat ez a meleg, hogy gőzöm sincs, mikor fogok írni róluk. Jelenleg a Lola és a szomszéd srácot nyűvöm a leginkább, és tökre bejön: egy kellemes nyári, semmiextra YA.
1. nap
Miért kezdtem el blogolni? + 5 random tény rólam
Már párszor írtam erről a témáról röviden (pl. ITT), de itt az ideje, hogy rendesen kifejtsem a dolgot. Mindig is szerettem olvasni, a könyvek szeretetével nőttem fel. Sokszor az Anyukámnak számoltam be az olvasmányélményeimről, röviden felvázoltam neki a cselekményt, és elmondtam a gondolataimat róla, illetve ha volt valami kérdésem, akkor azokat is feltettem neki. Olvasás közben is sokszor fordultam hozzá (sőt, még a mai napig is előfordul, bár már csak nagyon ritkán), hogy megmondja nekem egy-egy ismeretlen szó jelentését. Anyukámon kívül a legjobb barátnőm még egy olyan személy a környezetemben, aki szeret olvasni, és lazán lehet vele könyvekről beszélgetni, és nem néz holdkórosnak, ha a végeláthatatlan várólistámról siránkozok neki. :)
Viszont 2010. december 28.-án regisztráltam a molyra, s számomra akkor kinyílt a világ. Felfedeztem rengeteg új könyvet, amik a boltokban barangolva talán fel sem keltették volna a figyelmemet. Megismerkedtem egy csomó emberrel, akiknek ugyanaz a hobbijuk, mint nekem, és felfedeztem magamnak a blogokat is. Ekkor döntöttem el, hogy ezt én is szívesen csinálnám, de az első pár próbálkozásom a freebloggal kudarcba fulladt. Utána váltottam a bloggerre, és most is itt vagyunk. :) Nagyon örülök neki, hogy egy kisebb nagyobb mélypont után is sikerült kitartanom a blogolás mellett, és még mindig elég lelkesnek érzem magam - főleg az utóbbi időben. Ahogy egyre idősödöm, egyre inkább rájövök, hogy mennyire szeretem ezt csinálni. Természetesen a blog elkezdésében az is közrejátszott, hogy mindig szerettem írni, és kifejteni a véleményemet.
5 tény rólam:
- sokkal jobban szeretem a hűvös/hideg évszakokat, mint a nyarat. Egyszerűen nem bírom elviselni a gatyarohasztó időt, és ilyenkor hajlamos is vagyok az antiszoc életmódra. Alig várom, hogy ismét eljöjjön a kuckózós idő, a bokacsizma és a meleg pulcsik ideje!
- már 6-7 éve szemüveges vagyok (távolra nem látok jól). Most lett egy új szemüvegem, és teljes a szerelem közöttünk.
- vízöntő vagyok.
- vegyésznek fogok tanulni.
- imádok táncolni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése