5. nap
5 kedvenc dolog
1. tárgy: az új szemüvegem. :) Nagyjából 6-7 éve szemüveges vagyok már (távolra nem látok jól), viszont eddig olyan szemüvegem volt, amit nem szívesen hordtam, s inkább a kontaklencsék mellett tettem le a voksomat. Múlthéten el kellett mennem szemészhez, mert éreztem, hogy romlott a szemem, és teljesen homályosan láttam. A régi keretembe már nem lehetett új lencséket tenni (amit nem is bánok, mivel már 7 éves volt és egyáltalán nem szerettem, illetve nem is illett hozzám), így egy új mellett tettem le a voksomat. Egy nagyobb, jellegzetesebb darabot választottam, ami szerintem jól passzol az arcomhoz. Szeretem hordani a szemüvegem, ami tökre meglepő, mivel eddig
uuuutáltam hordani. Ám ennek ellenére én mindig kontaklencsés maradok szerintem.
2. sminktermék: Essence Glossy Stick / 03 Luminous Rosewood - pár hete vettem meg az essence új rúzsceruzáiból hármat. Ebből egy hatalmas csalódás lett, viszont a másik kettőt imádom. Viszont ez lett az igazán nagy kedvencem. Könnyű felvinni, nem szárítja az ajkaimat, és egyáltalán nem egy feltűnő árnyalat (a szám színénél csak 1-2 árnyalattal sötétebb), így a mindennapokra tökéletes. Szeretném beszerezni még a sötétebb verziókat is, mivel épp tökéletes hűvösebb tónusú pirosak, bordók.
3. album: Adele 25 és
Jess Glynne I Cry When I Laugh - mostanában felváltva hallgatom ezt a két albumot, és mindkettőért bolondulok. Jess Glynne a campusos koncert után még nagyobb kedvencem, mint eddig volt. Egyszerűen fantasztikus a nő. Adele is régóta kedvencem, és nagy álmom, hogy elmehessek egy koncertjére.
4. könyv: Susannah Cahalan-től a
Lángoló agy - nemrég fejeztem be, és hihetetlenül tetszett. Hmarason írok is róla, és akkor többet megtudhattok a gondolataimról róla. :)
5. youtuber: Rachelleea - pár hónapja bukkantam rá a csatornájára, és egyszerűen odáig vagyok a videóiért. Tetszik a minimalista stílusa, és sok, valóban hasznos tippet ad az életünk rendszerezéséhez. Mostanában amúgy is nagyon rákattantam a rendszerezésre és arra, hogy hogyan könnyíthetem meg a saját életem, főleg, hogy hamarosan újra itt a suli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése