Mostanában főként Závada Péter és Simon Márton versesköteteit olvasom előszeretettel, s két hete meg is vettem az éppen kaphatóakat, plusz ajándékba is kaptam. (Z. P.: Ahol megszakad és Mész; S.M.: Polaroidok és Dalok a magasföldszintről.) Szerintem a Polaroidok rendkívül túlértékelt, főként a tumblr-ös körökben, s ebből kifolyólag nekem annyira nem is tetszett, csak pár sor fogott meg. Kedvencem az Ahol megszakad lett, ezt majd lentebb is láthatjátok, hisz' abból hoztam a legtöbb verset.
Úgy gondoltam, hogy bizonyos időközönként hozok pár kedvenc költeményt, hiszen ez is része az érdeklődésemnek. Tőlem senki se számítson verselemzésre, csak olvassátok el őket, és gondoljátok át, hogy belőletek milyen érzéseket váltanak ki a sorok. Vagy hogy éppen milyen emlékeket hívnak elő.
101 Hívjon fel, aki tudja, mire vágyom.
179 A "<3" etimológiája.
220 Nem érek rá,
lélegzem.
064 Az élet szép,
csak te vagy szar.
zokogni kezdett. Megnézhettem volna a sírás
súlyát, mielőtt eljöttem.
188 Mintha valami kihalóban lévő
nyelven beszélnénk,
egyre kevesebb szó.
nyelven beszélnénk,
egyre kevesebb szó.
342 Puhafedeles hazugságok.
/a fenti idézetek Simon Márton Polaroidok c. kötetéből vannak/
Závada Péter: Szinopszis
/Ahol megszakad/
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigérjen!
Olyan könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Platánfaág a lelógó ereszbe:
beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.
De minden olvadást fagyok követnek:
a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
- eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
Simon Márton: Szeretnék lenni, de nem
/Dalok a magasföldszintről/
Ezen a fotón csak a szemed látszik, meg a pléd,
amibe csavarva ültem én is, egyébként meztelenül,
egyszer. Amikor néhány napja véletlenül
összefutottunk egy szórakozóhelyen, végig erre,
a képre gondoltam - te közben illedelmesen
érdeklődni próbáltál a mivanvelemről, vagy valami
más, közepesen érdektelen dologról.
Ha jól emlékszem, nem válaszoltam, de aztán
hazafelé annyi eszembe jutott, hogy semmi.
Mit mondhattam volna? Hogy
egy szentimentális közhely szeretnék lenni a szádban?
Már hajnalodik. Ha lenne tévém,
most bekapcsolnám. Vagy épp ki.
Ülök, a szoba üres, fehér fala ilyenkor lesz kék.
Mint akinek a szájába ment egy szőke hajszál,
és képtelen szabadulni tőle, csak ez jár a fejemben.
Van ilyen. Hogy rájössz, hogy semmi. És állsz
és szédülsz és hallgatsz, vagy ülsz 5.43 -kor
egy kanapén egyedül, egy másik plédbe
csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben,
mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket,
polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes,
és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte
nyolc méter.
Závada Péter: Macskakör
/Ahol megszakad/
Mit kaptál, csak a jellemem.
Külcsín vagyok, semmi más.
Azt remélted, kell legyen
a lét mögött identitás.
Nem számoltál a többivel,
bár formában nincsen hiány.
Hogy vagyok, még nem tölti fel
kongó egzisztenciám.
Szeretni puszta illemtan.
Ki üres, részed nem lehet.
Semmim sincs, de velem van
az, hogy elengedtelek.
Závada Péter: Hommage au vieux Pinocchio
/Ahol megszakad/
ne hagyj így darabokban
az éjjel lapszabászat
csak túráztatja tompa
körfűrészét a bánat
széthullok mint a farost
puha forgács az arcom
várom a hajnalt kisiparost
végre összeragasszon
Závada Péter: Ahol megszakad
/Ahol megszakad/
Kémlelni meg-megyvillanó eget.
Fraktálokat: belül hány új határ van.
Utazni, venni villamosjegyet,
állni rohanó órák huzatában.
Belőled magamba áthallani
egy s mást - pár ködös képem, másom nincsen.
Kopottas portré, lámpa - asztali -,
köldökzsinór - nincs hová kifeszítsem.
Anyajeggyel az életvonalon
ingázni, leszállni tragédiáknál.
Ahol megszakad, filccel folytatom:
megrajzolom a bőr drapériáját.
Lemodellezni egy-egy érzeten,
hogy tűnik a hús-vér valóság léggé
- mint teherdaru, csóválom fejem:
tán nem szerettelek. Vagy nem eléggé.
Závada Péter: Akinek mondanom kéne
/Mész/
Hogy hideg voltál, mint a krémek.
Ez maradt meg abból a nyárból.
Mondataid árnyékába húzódni,
mintha egy fa tövébe.
Meg a nyomáskülönbség,
amitől a lélegzetből sóhajtás lesz.
A gondok, ahogy rozsdás
bádogdobozokként
zörögtek mellkasodban.
Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel.
Ha hozzád akarok érni,
át kell nyúlnom az idő tükrén.
Akkor voltál az, akinek ezt most
mondanom kéne.
Závada Péter: Áspis
/Ahol megszakad/
Olyan vagy, édes, mint a mérges áspis,
s én, mint a légért kapkodó egér.
Bár szívemen melengethetnék mást is,
egy csókod minden fulladást megér.
Máskor pedig, mint trópusok boája,
filmekből ismerős constrictorok,
a szád, édes, te is úgy tátod á-ra,
s feltárul, fel, a vége-nincs torok.
Testemben mindahány parányi csont van,
akár a tökmag héja, összeroppan
irgalmatlan diótörőd alatt.
Mint zöld mambák, ha prédájukat űzik,
a félelem szívembe begyűrűzik
- mivégre, mondd, e gyilkos indulat?
Én nem szerettem a verseket, de pár éve a Polaroidok miatt lett egy új kedvenc költöm: Fodor Ákos, őt ajánlom neked ;)
VálaszTörlésKöszi az ajánlást, szét is néztem a blogodon, és nagyon tetszettek a haikui. :) Ha legközelebb megyek könyvtárba kiveszem az egyik kötetét! :)
Törlés