TAG | Bimbózó szerelem

  Nagyjából ezer éve már, hogy megláttam PuPillánál ezt a taget. Ráadásul körülbelül ugyanennyi ideig árválkodott befejezetlenül a piszkozatok között. Viszont most eljött az ő ideje is, hisz' baromi régen volt már ilyen típusú poszt a blogon. Enjoy!


1. lépés - "Kölcsönös vonzalom" 
Egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg.
Legtöbbször igyekszem a felszínes énemet a háttérbe szorítani, de előfordul, hogy nem sikerül. Azt hiszem a Párválasztó megvásárlásában is hatalmas szerepet játszott a csodálatos borítója. Hamarosan kiderül, hogy a megkapó külső milyen belsőt rejt.

2. lépés - "Első benyomás" 
Egy könyv, amit a fülszövege miatt szereztél be.
A legtöbb esetben igyekszem eltekinteni a szép borítóktól, s inkább a fülszövegekre hagyatkozok a vásárlás során. Amúgy tudtátok, hogy egy amerikai (?) könyvesbolt papírba csomagolva árulja a könyveket, és mindössze néhány infót írnak le róluk (ITT)? Így próbálják elérni azt, hogy ne csak a külcsín alapján döntsenek az emberek. Na, de picit elkanyarodtam a lényegtől. :D
Amire most a legkíváncsibb vagyok, és megfelel a fenti követelményeknek, az Adrian Mathews -tól A patikus háza. Ja, és az is nagy szerepet játszott a választásomban, hogy katacita beválogatta a 2015 -ös top 5 olvasmánya közé (poszt ITT).

3. lépés - "Csábítás" 
Egy könyv csodálatos írással.
Rengeteg olyan olvasmányom volt már, amit (kifejezetten) az írásmódja miatt (is) szeretettem meg. Ilyen például Maggie Stiefvater -től a Shiver, Oscar Wilde -tól a Dorian Gray arcképe, F. Scott Fitzgerald -tól A nagy Gatsby, Gayle Forman -tól a Ha maradnék vagy Sun-mi Hwang -tól a Rügy. Viszont szeretném kiemelni Carlos Ruiz Zafón -tól A szél árnyékát. Ez az egyik örök kedvenc regényem, amit bármikor újra tudnék olvasni, s egyszerűen imádom a csodás megfogalmazását.


4. lépés - "Első randi"
Egy első rész, ami után a sorozat többi részét is olvasni akartad.
Hmm, hmm, nehéz a döntés. Általában nálam kétféle eset léphet fel a sorozatok esetében: vagy egyből olvasni akarom a folytatást, vagy elkaszálom az egészet az első rész után. Túl kevés az idő, és túl sok a jó könyv.
Ide most Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatát mondanám, mivel mikor először olvastam az első részét, annyira megtetszett, hogy egyből mentem megvenni a folytatásokat. Az már más kérdés, hogy a második résznél azóta sem jutottam tovább. Nagyon folytatnom kéne...

5. lépés - "Éjszakai telefonálások."
Egy könyv, amit egész éjjel olvastál.
Konkrétan emlékszem arra, hogy pár éve egy nyaralás alkalmával késő délután kezdtem el Kate Morton -tól a Felszáll a ködöt. Annyira beszippantott a történet, hogy egész éjjel olvastam, s mindössze pár órát tudtam csak aludni. Egész nap hulla voltam a hajóúttal összekötött városnézésen... De megérte!

6. lépés - "Mindig rád gondolok"
Egy könyv, amit nem tudsz kiverni a fejedből.
Jelen pillanatban ez egyértelműen az S.. Kell nekem a drágaszág!
(A Cinder-ről nem találtam normális képet)
7. lépés - "Testi kapcsolat"
Egy könyv, aminek imádod az érintését.
Elég sokáig szobroztam a polcaim előtt, hogy választ találjak erre a kérdésre. Marissa Meyer -től a Cindert választottam, mivel annyira szép a borítója (nekem az első kiadás van meg), s gyönyörű rajta a cím betűtípusa. 

8. lépés - "A szülőkkel való találkozás"
Egy könyv, amit a családodnak és a barátaidnak ajánlanál.
Mostanában mindenkinek a Leányrablás Budapestent ajánlgatom.

9. lépés - "A közös jövő" 
Egy könyv vagy sorozat, amit sokszor újra fogsz olvasni a jövőben.
Egyértelműen a Harry Potter! :) Őszintén szólva, látom magam, ahogy már ősz kontyos néniként ülök az olvasós fotelemben (ami csakazenyém), és a már ezeréves, rongyosra olvasott köteteket tartom a kezemben. Olyan idilli ez a kép, nem? 

10. lépés - Oszd meg a taget! Kiket jelölsz?
Mindenkit, aki szeretné kitölteni! Ha esetleg megcsináljátok, akkor osszátok meg velem is a posztot! :)

(BTW, végre az új laptopomról pötyöghetek Nektek, és aaaannyira jó! Teljes a szerelem.)

4 megjegyzés:

  1. Köszi az említést! :) Ha sikerül hozzájutnod, remélem, tetszeni fog, szerintem nagyon kellemes könyv nagy adag Amszterdammal!
    Az S-t most olvasom, nagyon be tud szippantani, teljesen a részemmé vált, nagyon ajánlom! :) (Remélem, a vége után is ezt fogom mondani :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nálam van, szóval hamarosan sor kerül rá. :) Remélem, hogy nekem is tetszeni fog.
      Áááá, egyre kíváncsibb vagyok rá!! :D Alig bírom kivárni, hogy végre megvegyem. :) Írsz majd róla amúgy?

      Törlés
  2. A Harry Potter valóban tipikusan az a könyvsorozat, amit nem szabad csak egyszer olvasni. :) Szerintem erről mindenki így vélekedik! :D

    VálaszTörlés