Őszi inspirálódás

  Sokszor említettem már, hogy az ősz a kedvenc évszakom (meg még talán a tavasz is). Egyszerűen imádom a hangulatos, és hűvös reggeleket, a tipikus őszi, füstös illatokat és az egyre színesebb természetet. Ilyenkor minden egy kicsit más és szebb arcát mutatja a számomra. Amúgy általában én az őszt, és azon belül is a Szeptembert érzem az új év kezdetének, amikor mindent tiszta lappal kezdhetek. Lassan kezdek belerázódni az új napirendembe, végre a sulit is kezdem megszokni, és nagyon boldog vagyok, hogy végre azt tanulhatom, ami érdekel.

  Szerettem volna egy kissé tisztelegni a kedvenc évszakom előtt, így összedobtam egy őszies, hangolódós bejegyzést. Nem minden kép őszi, de számomra ezt a hangulatot idézik, amit kiváltanak belőlem ezek a napok. Enjoy!





























  Kicsit elszaladt velem a ló, de remélem tetszenek Nektek a képek, s egy kicsit őszies hangulatba kerültetek. :) Idén még sok témába vágó posztot szeretnék írni: könyvajánlókat, filmajánlókat, amik tökéletesek egy.egy esős, hűvös estére. Októberben pedig a Halloween-ről is fogok pötyögni pár sort. Tervek vannak, már csak egy kicsivel több idő kéne a megvalósításukhoz. 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jók ezek a képek, és nekem is a szeptember egy új kezdetet jelentett eddig minden évben :)) Hajrá a sulihoz és a blogon várom az új bejegyzéseket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek. :) Na, szuper, akkor nem vagyok ezzel egyedül! :D
      Köszi, igyekszem visszarázódni a normál kerékvágásba. :)

      Törlés
  2. Wow, szuper képek, imádom az őszt, így le is mentettem pár képet

    VálaszTörlés