Nagyon boldog voltam, mikor már több mint egy hónapja értesítést kaptam arról, hogy megnyertem ezt a verseskötetet. Épp aznap volt a kémia érettségim, és fantasztikus meglepetésként ért a kiadó üzenete, mivel nem is tudtam, hogy nyereményjáték folyik ezért a könyvért. Molyon barangolva figyeltem fel rá, és bevallom a borító fogott meg igazán. Beleszerettem az egyszerűségébe, letisztultságába és a geometrikus szívbe. Szeretem a minimál vonalat.
A tesóm szombaton hajnalban csatlakozott hozzánk itt, Horvátországban, s szerencsére elhozta magával a Diszharmóniát is. Még aznap elolvastam a könyvecskét, rengeteg post-ittel jelölve a nekem tetsző verseket (lentebb ezek közül olvashattok néhányat), szinte az egészet elárasztottam velük.
Ezúttal sem fogom elemezni a verseket, egyszerűen csak élvezem azokat az érzéseket, amiket kiváltott belőlem, s az emlékeket, amiket előhívott az agyamból. Tegyetek ti is így! Viszont azt érdemes tudni, hogy a szerelem, és annak minden formája köré épülnek a költemények. Szerintem minden olvasóra gyakorolhatnak valamiféle hatást, hisz' a legtöbb ember átélte már azokat az érzéseket, amikről szólnak.
Mindent imádok benne: a verseket, a kötet címét, és nem utolsó sorban a borítót. Az egész egy kis csoda. Olvassátok sokan, és szeressétek nagyon!
Az univerzum békéjében két apró hiba.
Te és én, és létrejött a diszharmónia.
Félig
Félig hamis, félig igaz,
Félig könnycsepp, félig vigasz.
Félig elmegy, félig marad.
Félig egész, félig darab.
Félig döntés, félig kényszer.
Félig szemét, félig ékszer.
Félig éget, félig ápol.
Félig közel, félig távol.
Félig napfény, félig sötét.
Félig érzem szeretetét.
Mi a boldogság?
Együtt fekve te és én.
A boldogság: mi.
Meddig tart a mindig?
Ilyenkor derül ki, meddig tart a mindig,
Fájdalommal takart utam mosolyoddal hintik.
De ami egykor gyógyította, most égeti a sebet,
Hisz az elpusztító fájdalom a mosolyodból ered.
Évszakok
Annyival jobb volt,
Mikor még nem szerettelek.
Régen öröm volt és nyár,
Most meg kegyetlen telek.
Jobban élveztem,
Mikor nem szólt rólad álom.
Olyan felszabadult voltam,
Mint a Nap sütése nyáron.
Egykor Neked,
Most Rólad szól a panasz.
Kirügyezett szerelmemet,
Megirigyli a tavasz.
Szemedbe néztem,
És azt láttam, hogy győztem.
Nem az elmúlást, a szerelmedet
Kerestem az őszben.
Fantazma részlet
Szerelmem vagy Te,
De mind elmúlik, mi jó.
Minden szusszanás,
És pillanat csak tört illúzió
Szomorú felhasználó
Én voltam az.
A három igealak.
Ki lesznek indult,
De mindig csak volt marad.
Én vagyok az.
Szerelmed szomorú felhasználója,
De nincs rá szükségem,
Hogy felments alóla.
Én leszek az.
Kiégett égő a falon.
A kérdés, hogy vagyok,
Leszek-e még vajon.
Elmentél testemtől, de nyomodban a lelkem,
Mert szemeidben, mosolyodban örök nyugalomra leltem.
A fejemben részlet
De ha kint játszanak a dallamok,
Bent elhallgat a zűrzavar.
A csendben üres hang vagyok,
És elmúlik az űr hamar.
A szív
Ha még egyszer valamikor
Életemben lépnél,
Óvatosan sétálj,
És ne álljál meg a szívnél.
Mert mióta megálltál,
Csak cselekszik a test,
És mást lát meg a szívem,
Mit az értelem lefest.
A boldogságom remélem, hogy egyszer ott lelem meg,
Hol a félelmeim eltűnnek, és az álmok megjelennek.
Cigi I.
Ég már szerelmed cigije,
Csak pár slukk és nincsen,
Nincs több szál a dobozba,
Hogy megsemmisítsen.
Ismeretlen tengereken részlet
És ha a feledés hulláma
Elsodorja a neved,
Minden megtört, néma szív
Majd önfeledtem felnevet.
III. felvonás vége részletek
Nem vágyom rá többé,
Hogy egyszer te meg én.
Nem kell többé keresnem
A boldogságom másban.
Ez a pillanat
Ez a pillanat az enyém, szemem lecsukom.
Te és én soha nem leszünk Mi. Tudom.
Elképzelhetem, vágyhatok rá, álmaimban létezhet,
De a szerelem nyila már megint utat tévesztett.
Ez a pillanat az enyém, egy mély légvétellel,
Különös emlékeket őrizhetek álomba illő képekkel.
Elképzelhetem, vágyhatok rá, álmaimban létezhet,
De ez nem a mi love storynk, ez nem az az évezred.
Ez a pillanat a miénk, szívünk egyszerre ver, egyezik,
Csak a fájó múlt darabjai ezt az örömöt is elveszik.
Most létezik, most élvezem, most élem meg tejesen,
S nem várom az élettől, hogy valaha is szebb legyen.
szia! ezt a könyvet hol lehet beszerezni? a libriben egyelőre nem láttam, nem tudod véletlenül, hogy kapható lesz-e ott? köszi előre is :)
VálaszTörlésSzia! :) Úgy tudom, hogy a Libriben nem lesz, egyedül a Rege könyvesboltban kapható Gödöllőn, illetve a Colorcom Media honlapjáról tudod megrendelni! (http://diszharmonia.colorcom.hu/info.php)
TörlésSzia! Hány oldalas a könyv? A fent látott verseken kívül vannak még benne? Válaszod előre is köszi! :)
VálaszTörlésSzia! :) Tartalomjegyzékkel együtt 117 oldal. Természetesen, én csak a kedvenceimet emeltem ki. :)
Törlés