A mai napon még kilátogattam a debreceni Könyvhétre (bár már csak az antikváriumok standjai voltak kint) illetve betértem a Libribe is (ahol 20% kedvezmény volt minden könyvre, hála a Fórum napoknak), és beszereztem pár újdonságot, amik nagyon érdekelnek. Szerettem volna még lecsapni Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozatának új spin-offjára, a Beretva és tőrre, de sajnos még csak előrendelni lehetett. Szintén ugyanígy jártam Keri Smith könyvével (Nyírd ki ezt a naplót!). Ezeket most gyorsan megrendeltem, szóval vehetjük úgy, hogy a könyvheti mérlegem 5 könyv! :)
Természetesen van még jó néhány újdonság, ami érdekel: az új Neil Gaiman könyv, amit Michael Reaves-szel közösen írt; N. K. Jemisin-től Az ötödik évszak, bár ez talán annyira nem az én világom; Clara Bensen-től a Poggyász nélkül; Paul Trembaly-től a Szellemek a fejben; Kim Holden-től a Bright Side; Laura Barnett-től a Variációk egy párra és az InstaVers.
Donnie Eichar: Halálhegy - Régebben már olvastam a konteóblogon erről az esetről, ám egy idő után meg is feledkeztem róla. Most, hogy katacita megjelenős posztjában megláttam, hogy megjelenik ez a könyv, újra átrágtam magam a cikken, és megalkottam a saját teóriámat. Kíváncsi vagyok kiderül-e a Halálhegyből, hogy mi történt Gyatlovékkal azon a végzetes éjszakán.
Chuck Wendig: Vészmadarak - Molyon jött szembe velem a Vészmadarak, s egyből felkeltette az érdeklődésemet. Régen olvastam már igazán jó thrillert - remélem ez olyan lesz.
Agnès Martin-Lugand: A boldog emberek olvasnak és kávéznak - Őszintén szólva ebben az esetben a cím és a fülszöveg kombinációja fogott meg. Az eddigi molyos értékelések egy picit elbizonytalanítottak vele kapcsolatban...
(Ó, és majd elfelejettem: szerdán megnyertem Tóth Barnabástól a Diszharmóniát! :) Alig várom, hogy megérkezzen!)
Ti miket szereztetek be? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése