WRAP UP | Mit olvastam márciusban?

  Mindig is szerettem az olyan videókat nézni YouTube-on, amikben arról beszélnek a booktuberek, hogy miket olvastak el az adott hónap során. Épp ezért úgy gondoltam, hogy én is meghonosítom a blogomon a Wrap Up-ot. Minden hónap utolsó, esetleg (mint most) a következő hónap első pár napjában várható majd.
  Márciusban 4 könyvet olvastam el. Sokatok számára kevésnek tűnhet, de én elégedett vagyok vele, mivel ez összesen 1532 oldalt jelent. Annak is örülök, hogy 2 magyar író könyve is sorra került, hurrá-hurrá! Szerencsére egyik sem volt igazán negatív élmény, és egy kedvencet is avattam. :)

  Olvastam:



  1. J. K. Rowling: Bogar bárd meséi - Néhány óra alatt végigszaladtam rajta, s imádtam, mint minden Harry Potterrel kapcsolatos dolgot! :) A kedvencem A három tesvér meséje lett, ami a sorozatban is szerepet kapott. 5/5*
  2. Julianne Donaldson: Edenbrooke - Február végén, március elején igazi romantikus hangulatba kerültem. A könyvtárban bóklászva figyeltem fel rá, s úgy döntöttem, hogy ez a limonádé - chick lit olvasmány éppen meg fog felelni a célnak. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott, nem volt túl csöpögős és bugyuta sem, aminek különösen örültem. Volt pár problémám vele, viszont kellemes élményként maradt meg bennem. 4 vagy 4.5*, még nem döntöttem el...
  3. Leiner Laura: Bábel - Nem írnék róla túl sok mindent, mivel a következő bejegyzésem róla fog szólni, ha minden jól megy. Elöljáróban annyit, hogy nagyon élveztem, de pár problémám ez esetben is akadt. U.i.: Mikor lesz már fesztiválszezon?! 4.5/5*
  4. Böszörmény Gyula: A Rudnay-gyilkosságok - Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla! Egy tökéletes sorozatfolytató kötet, ami talán még jobban is tetszett, mint a Leányrablás Budapesten (bejegyzés róla ITT), már ha ez lehetséges. Alig várom, hogy olvashassam a befejező részt! (Szerepelt a tavaszi terveim között is!) 5/5* és kedvenc.
  Túl kevés az idő, túl sok a könyv... Avagy mit hagytam félbe?
Márciusban hatalmas csalódás ért, ugyanis annyira nem tetszett Cecelia Ahern-től az Ahol a szivárvány véget ér, hogy nem voltam képes végigszenvedni magam rajta. A film a kedvenceim közé tartozik, így hatalmas elvárásokkal fordultam a regény felé. Az eleje hihetetlenül tetszett )főleg a levélformátum miatt), élveztem is olvasni, de utána elindult a leejtőn a történet - legalábbis nálam. Konkrétan a 178. oldalon döntöttem el, hogy nem bírom tovább... SPOLIER!! Az utolsó pár oldalra lapoztam, s megnéztem, hogy mégis meddig fognak még nyomorékoskodni egymással a szereplők, és amikor megláttam azt hittem elájulok. Rosie és Alex szenvedése, és egymás kerülgetése 5-től, egészen 50 éves korukig elhúzódik! Valamiért most nem volt kedvem végigrágni magam rajta. SPOLIER!! Nem sűrűn mondok ilyet, de maradok a filmnél. 

  Mit szóltok, legyen még ilyen poszt? Ti mit olvastatok márciusban?


4 megjegyzés:

  1. A wrap-upokat, meg a book haulokat is szeretem. :)
    Megvolt átlagban a napi 50 oldalad, persze hogy nem olvastál keveset! :)
    Jaj ez a Böszörményi.... tényle a bloggerek miatt fogom őket megvenni... :D
    Az Ahol a szívárvány véget érrel kapcsolatban: én a könyvet évekkel ezelőtt olvastam, teljesen magával ragadott ez az egész életükön átívelő szerelmi történet. A filmet még nem láttam, de tervezem, viszont arra következtetek abból amit írsz, hogy ott meg pikkpakk összejönnek, még fiatalon? :O Nekem meg valahogy az vágná agyon a sztorit. Lehet hogy majd újraolvasom valamikor, nagyon kellemes emlékeim vannak róla, de már megkoptak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyoon! :)
      Szerintem érdemes tenned vele egy próbát, tényleg gyöngyszemek a Vörös pöttyösök között. :)
      Igazából a film rengeteg mindent kihagy szerintem, máshogy vannak benne dolgok, de nekem tetszettek a változtatások, főleg a fenti problémáim miatt. Viszont nem fiatalon jönnek össze (már megvolt Rosie saját hotele - nem tudom, hogy ez a könyvben milyen szerepet kapott és mikor történt). Mivel neked tetszett a könyv, a film lehet nem jönne be.
      Picit azért sajnálom, hogy nem a könyvet olvastam el előbb. :/

      Törlés
  2. Szerintem ez a 4 könyv is nagy dolog, én még ennyit sem olvastam.:O (hiába, az egyetem és egyéb projektek teljesen elveszik az energiám...). Nagyon örülök, hogy imádtad a Rudnay-gyilkosságokat, várom a bejegyzést róla. :D A Bábelnek szintén örülök, anno mikor olvastam, nekem is tetszett (bár van egy olyan érzésem, nem lennék már annyira elfogult vele, ha ma olvasnám). Sajnálom, hogy a Szivárvány véget ért nem jött be, nekem összességében tetszett, de a vége tényleg kiakasztó azzal az 50 évvel. -_- Még szerencse, hogy ezt a filmben megváltoztatták, máskülönben nem lett volna kedvenc. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem most szerencsére több szabadidőm volt, és belefért az olvasás. Kitartást az egyetemhez! :)
      Ó, én is, bár egy percig sem kételkedtem benne, hogy imádni fogom. :D
      A Bábelt én főleg a fesztivál, és a hangulata miatt szerettem, kellemes érzéseket váltott ki belőlem.
      Én is nagyon sajnálom... :( Lehet, ha a film előtt olvasom, akkor sokkal jobban tetszett volna.

      Törlés