Mielőtt bármibe is belefognék szeretnék minden kedves
Történések:
Őszintén szólva ezen a héten szinte semmi érdekes nem történt velem, csak a szokásos mókuskerék ment egészen szerdáig (kedd: matektanár, szerda: kémiatanár, csütörtök: biológiatanár). Szerencsére utána már nem kellett suliba menni, mert elkezdődött a tavaszi szünet, ami olyan nyúlfarknyi, hogy szerintem nem is igazán nevezhető szünetnek, inkább csak hosszú hétvégének. Az egész hetemet az a gondolat aranyozta be, hogy csütörtöktől kezdve pihenhetek egy kicsit, bár sajnos a sok tanulás mellett eltörpülnek az alvással töltött órák, és olvasni, filmet/ sorozatot nézni sem tudok annyit, mint szeretnék.
A legszebb pillanat egyértelműen az a pár óra volt, amit a megyei könyvtárban ücsörögve, olvasgatva, tanulgatva töltöttem el. Számomra a könyvtárba járás egyenlő a teljes lelki, szellemi feltöltődéssel, és tanulni is nagyon jól tudtam ott, mivel semmi nem vonta el a figyelmemet, és teljes csend volt, eltekintve néhány beszélgetésfoszlánytól.
Olvasások:
Befejeztem John Green - től az Alaska nyomábant, amit végül is vegyes érzelmekkel tettem le, és Molyon 4.5 pontra értékeltem, Goodreadsen viszont csak 4 - et adtam rá, tehát lefelé kerekítettem (akik nem ismernék a Goodreads rendszerét: nem lehet fél pontot adni, csak egészet). Hamarosan írok róla!
Ezenkívül elkezdtem olvasni Jojo Moyes Alkit elhagytál című könyvét, és oh, teljesen beleszerelmesedtem. Remélem végig ennyire jó marad, mert akkor egy új kedvencet avathatok! Viszont abban már most biztos vagyok, hogy Moyes egy olyan író, akire figyelnem kell, és tuti, hogy lesz még pár műve, amit el fogok olvasni, például a Mielőtt megismerteleket.
Heti kedvencek, mosolyforrások:
- Teen Wolf: igaz, hogy nem a világ legjobb sorozata, sőt, néhol még gagyinak is mondanám, de azért esténként jól esik megnézni egy - egy részt.
- könyvtár
- mostanában teljesen ráfüggtem a Pinterestre. Imádok keresgélni a rengeteg kép között, és különféle táblákat létrehozni.
- az elmúlt pár hétben nagyon megszerettem a határidőnaplómat, és mindenhova magammal viszem, mindent feljegyzetelek, ötletelgetek, listákat készítek...
- reggelente egyre jobban be tudom osztani az időmet, így az arcsminkem már pillanatok alatt kész is van. Mikor van kedvem akkor szívesen készítek egy hangsúlyosabb szemsminket, és ilyenkor mindig pozitívabb és vidámabb az egész napom.
- a szoba project: mivel tesóm már több, mint 1 éve elköltözött tőlünk, sikerült rábeszélnem a szüleimet, hogy átköltözhessek Barbi szobájába, ami sokkal nagyobb, mint az enyém. Kell egy - két átalakítás a szobán, például lesz rajta egy új tetőablak, hogy kicsit világosabb legyen, plusz szükség van egy festésre is (az egyik falat szeretném chevron mintájúra megcsináltatni). Úgy érzem, hogy hozzám a minimalizmus áll a legközelebb stílusban (minden téren), így a szobát is szeretném ilyenné alakítani.
- ❤️
- brownie sütés.
- napsütésben olvasni egy jó könyvet, egy kellemes kávé társaságában.
- boldoggá tesz, hogy kezdek visszatalálni önmagamhoz mind a tanulás, mind a blogolás, mind az olvasás terén. Sőt most azt is mondhatnám, hogy teljesen nyeregben érzem magam! GO GIRL!
Inspiráció: Minden kép a Pinterestről származik. Ha szeretnétek ITT tudtok követni és megnézni a tábláimat.
1. könyvmoly élet
2. smink
Én az ilyen szép, visszafogott sminkek híve vagyok.
3. haj
Odáig vagyok a long bobért, de sajnos nem hinném, hogy nekem jól állna. :(
4. outfit
Minden részletében tökéletes...
5. kiegészítő
Gyengéim az ehhez hasonló visszafogott ékszerek.
6. surranók
Boldogabb vagyok, mióta én is egy Oxford cipő tulajdonosa lehetek.
7. körmök
A geometrikus minta csak jó lehet.
8. étel
Egy jó tészta sose rossz.
9. kávé
10. otthon, édes otthon
11. flower power
A tulipánok a kedvenc virágaim.
Zenék terén semmi jóra nem bukkantam a héten, de ismét megszerettem James Bay - től a Let it go - t.
Örülnék, ha megosztanátok velem, hogy tetszett -e Nektek ez a bejegyzés, és hogy jelentkezzek -e még vele. :) Ha szeretnétek megírhatjátok, hogy hogyan telt a hetetek, és ti miket szerettetek meg, mi csalt mosolyt az arcotokra. Pár tippel is elláthattok, hogy milyen témában gyűjtsek még képeket.
Hamarosan ismét jelentkezem!
Dóri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése