LISTÁZZUNK! | Tavaszi tervek

  Most úgy érzem, hogy nagyon jó időszakban vagyok: a hónapban a 3. olvasmányomat fejeztem be hétvégén (igyekszem majd írni róluk); pozitívan, és boldogan látom a dolgokat; nem utolsó sorban pedig ezerrel menetelek a céljaim eléréséért. 
  Szerencsére programokból sincs hiány: szinte minden hétvégére, szabadabb napomra jut egy kis kikapcsolódás, ami a rengeteg tanulás mellett rendkívül jól jön. Például múlt kedden megnéztük a barátommal a Logan-t. Ő odáig volt érte, én kevésbé - de azért a fűszeres nachos sajtszósszal jelentősen megszépítette az élményt. Ti láttátok már? :)
  A tavaszi olvasmány-terveimben ezúttal nem sok különlegesség van: jó néhány krimi (most valahogy ez a műfaj köt le igazán), egy angol memoár, nonfiction, és egy romantikus sci-fi egyveleg szerepel a listán. A jelenlegi lendületemet, illetve tempómat tekintve látok arra esélyt, hogy Május végén az összeset kipipálhassam. Drukkoljatok! 

Imádom a barkát! :)
Robert Galbraith: Kakukkszó / még nyáron kivettem a könyvtárból, de akkor sajnos nem sikerült befejeznem. Na, majd most!

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége / a sok pozitív gondolat, amit olvastam róla számomra elég meggyőző volt. Remélem nekem is tetszeni fog.

Jussi Adler-Olsen: Nyomtalanul / nemrég rábukkantam a Palackposta című filmre, mely mint utóbb kiderült Jussi Adler-Olsen egyik regényéből készült, mely A Q-ügyosztályai esetei sorozat 3. része. Amint ezt megtudtam egyből utánanéztem a sorozatnak, s levadásztam az első részt. Nagyon kíváncsi vagyok már rá!

Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért / valószínűleg nem fog sorra kerülni tavasszal, mivel már nem érzem hozzá a hangulatot, de hátha.

Paul Kalanithi: Whean Breath Becomes Air / már olvasom és nagyon-nagyon bejön! Sajnos elég lassan haladok vele, mivel a nyelvezet a sok orvosi kifejezés, és utalás miatt nehezen csúszik számomra.

Fiona Barton: Az özvegy / tologatom egy ideje, szóval illene már sorra kerítenem. Eléggé közepes értékű olvasmánynak tűnik nekem (az értékelések alapján), így nem támasztok felé túl nagy elvárásokat. Egy esős, tavaszi napra tartogatom.

Christian Grüning: Az eredményes tanulás titka / az elkövetkezendő hónapokban rengeteg tanulás vár még rám, szóval minden használható tanács jól jöhet. Amúgy Dórinál olvastam róla még régebben, azóta érdekel, s múltkor végre-végre megtaláltam a könyvtárban. :)

Hétvégén olyan szépek voltak a fények a szobámban...
Ti miket terveztek tavaszra? :)

2 megjegyzés:

  1. Ó, de kis törődött az a szegény Kakukkszó! :) Én épp A selyemhernyót olvasom, és sokkal jobb, gördülékenyebb és izgibb, mint az első volt, bár azt is szerettem, és ott se tudtam kitalálni a gyilkost.
    Tervezem utána rögtön a Gonosz pályát is, ne legyen már olvasatlan Galbraith/Rowlingom, mire jön a negyedik. :)
    Illetve a Tolvajok telét még most márc. szeretném befejezni. A többit nem tudom még pontosan, de krimikre vágyom főleg, illetve lehet, hogy egy pszichológiai könyvet is olvasok majd. A vcs-vel haladni kell! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény, valóban nagyon rossz állapotban van. Nyáron még ennyire nem volt vészes kondícióban. Ha bejött a Kakukkszó én is beszerzem majd a folytatásokat is. :)
      A tolvajok tele hogy tetszik eddig? :) Kíváncsi leszek a véleményedre!
      Úgy tűnik ez most ilyen krimis időszak nekünk! :D

      Törlés