HAUL | Február

  Elég ritkán szoktam könyvbeszerzős posztokat írni, ennek az egyetlen oka az, hogy ritkán vásárolok magamnak könyveket. Pár éve rengeteget halmoztam fel, s most igyekszem ezeket csökkenteni és persze szívesen járok a debreceni könyvtárakba is, illetve a nagyobb alkalmakra mindig könyvet szoktam kérni. :) Kivéve most, mivel a családomtól megkaptam a szuper fényképezőgépet, amire ezer éve vágytam.


Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért - a barátaimtól kaptam a szülinévnapomra ezt a könyvet. Nagyon meglepődtem, hogy ezt választották nekem, mivel soha nem említettem még nekik. Már beleolvastam, de eddig még nemigazán nyűgözött le - nagyon nehéz megszokni, illetve megjegyezni az izlandi neveket, sőt eddig még a sztori sem fogott meg magának, kicsit darabos az egész. Remélem idővel jobban fog tetszeni.

Rupi Kaur: milk and honey - nagyon-nagyon régóta kíváncsi voltam már rá, s most végre az enyém! Mikor meghozta a postás, kicsomagoltam, és belevetettem magam. Talán mondanom sem kell, hogy egy óra alatt végigszaladtam az egészen. Egyáltalán nem nehéz a nyelvezete, sőt... egyszerűen gyönyörű. Nagyon ütős verseket alkotott Rupi Kaur, imádtam szinte az összeset (rengeteg postittel jelöltem a kedvenceimet), plusz az illusztrációkat is. Még ezerszer újraolvasós kötet. Szeretnétek, hogy csináljak belőle Verselő-t? :) / ITT több hasonló verseskötetet is találhattok! /

Paul Kalanithi: When Breath Becomes Air - egy bookdepositorys csatangolásom közben fedeztem fel ezt a könyvet, és egyből megfogott, bár szinte senkit sem hallottam még beszélni róla. Szeretem az olyan memoárokat, amik szorosan kapcsolódnak az orvosláshoz (pl. Lángoló agy, ami a tavalyi év egyik kedvence volt nálam). Alig várom, hogy olvashassam, de várok még vele egy kicsit, míg erősebb leszek lélekben.

J. K. Rowling: Fantastic Beasts and Where to Find Them - IGEEEN, végre a Harry Potter polcomat ékesíti ez a csoda! Sajnos a kép nem adja vissza, hogy mennyire gyönyörű, s egyben minőségi ez a kiadás... Amikor megérkezett a postán egy igazi kis fangirl jelenetet rendeztem, annyira örültem, és örülök is neki. Már elkezdtem olvasni, de egy kissé lassan haladok most vele, mivel sok olyan szó van benne, amivel még életemben nem találkoztam.

A többiek beszerzései:

4 megjegyzés:

  1. De szép kis haul! :) :) A Fantastic Beasts nekem is megvan, és tényleg nem adja vissza egy fénykép sem, hogy milyen szépséges! Imádom nézegetni, lapozgatni. :)))
    Érdekes, hogy többen jutottunk el arra a pontra mostanában, hogy a hosszú évek hörcsögösködése és halmozása után most inkább kevesebb saját könyvet akarunk, szanálunk is, adományozunk is, és főként visszafogjuk a vásárlásainkat. :) Februárra nekem 3 beszerzés jutott (a január az meg nulla volt), szóval jól állok. A kincseket majd megmutatom én is posztban. :)
    A When Breath...-re kíváncsi leszek, várom majd a posztod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyoon gyönyörű, sokkal minőségibb mint a legtöbb magyar kiadás. Imádom a kis részleteit. :))
      Igen, olvasgattam is a posztokat és csodálkoztam rajta, hogy mennyien jutottunk el erre a pontra idén. :) Minőség a mennyiség felett!
      Nagyon kíváncsi vagyok, várom a posztod! :)
      Eléggé megterhelő könyvnek tűnik, úgyhogy a tavaszi-nyári időszakra tartogatom, amikor nehezebben forgat be az ilyesmi. :D

      Törlés
  2. Szép kupac, és neked is szülinévnapod van egyben! :D
    Rupi K. könyvről én nagyon szeretnék külön bejegyzést olvasni, gondolkozom rajta én is, hogy beszerezzem valahonnan!
    A Fantastic b. is izgatja a fantáziám, még decemberben lapoztam bele Ausztriában az angol nyelvű kiadásba, de nem tudom megvárjam-e a magyar verziót (biztos lesz?).
    Éljen az antihörcsög üzemmód ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen! :D 6 nap van a két esemény között összesen. :D
      Rendben, akkor mindenképpen írok róla a jövőhéten. :) Nekem nagyon bejött, ütős kis versek vannak benne.
      Én úgy tudom lesz magyar verzió is (azt is beszerzem majd), de ez az angol kiadás egyszerűen mesés... Én nagyon örülök neki, hogy beszereztem.
      Éljenéljen! :) :)

      Törlés