TAG | Rapid Könyves Tag

  Teklánál találtam ezt a TAG-et (a bejegyzését IDE kattintva olvashatjátok el) és már időtlen-idők óta húzom a publikálását. Valahogy soha nem volt kedvem teljesen befejezni az írását, és kb. két hete csak a képek miatt húzódik az egész. Lustaság? Talán.
  Mostanában nagyon besűrűsödtek a programok - de ez egy kellemes érzés -: például tegnap életemben először voltam bowlingozni, és képzeljétek, második lettem. :) Nagyon bejött, imádtam az egész fílinget és magát a játékot is. A billiárdot is kipróbáltam, eleinte nagyon bizonytalan voltam benne, de a vége felé egészen jól belejöttem - több golyót is belőttem, végül a barátommal meg is nyertük a játszmát.
  A szülinapomat pedig alig várom már (január 31.), mert megkapom a fényképezőgépet, amire régóta vágytam, s így a blogra is jó minőségű képeket fogok tudni készíteni.
  Felétek mi a helyzet? :)


E-book vagy fizikai példány?
Számomra az soha nem fogja elveszíteni a varázsát, ha könyvet tarthatok a kezemben, megszaglászhatom, lapozhatok, stb. Persze az e-book sem rossz dolog

Puhatáblás vagy keménytáblás?
Mindkettő. Puhatáblásból viszont kevés igazán jó minőségű kiadvány van szerintem. Van olyan, ami túl könnyen meghajlik, és olyan is, amit egy kínszenvedés normálisan fellapozni, olyan merev.

Online vagy könyvesbolti vásárlás?
Egyértelműen könyvesbolti. :) Szeretek bemenni és körbenézni a kínálatot, kezembe venni, ami érdekel, belelapozni, stb. Online csak böngészni szoktam, s figyelgetni az újdonságokat, jegyzetelni, ami érdesnek tűnik.

Trilógiák vagy sorozatok?
Talán inkább a trilógiák mellett tenném le a voksomat. Kevés olyan sorozat van, ami végig fent tudja tartani a figyelmemet (pl. ilyen a Harry Potter) és nem érzem azt, hogy csak nyúlik-nyúlik, mint a rétestészta és már nem semmi értelme sincs folytatni (pl. True Blood).

Hősök vagy rosszfiúk?
A hősök néha már unalmasan tökéletesek. Szeretnék egy jó főgonoszos könyvet olvasni.

Egy könyv, amit mindenkivel elolvastatnál?
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak, George Orwell: Állatfarm, Markus Zusak: A könyvtolvaj...

Ajánlj egy alulértékelt könyvet!
Ebben a témában szeretnék írni egy teljes posztot, úgyhogy meghagynám az ajánlómat akkorra! ;)

Az utolsó könyv, amit befejeztél?
Neil Gaiman: Coraline - ezt volt az első 2017-es olvasmányom. Szeretnétek, hogy írjak róla egy posztot?

Az utolsó könyv, amit megvettél?
J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek.

A legfurcsább dolog, amit valaha használtál könyvjelzőnek?
Általában gemkapcsot szoktam használni vagy rendes könyvjelzőt. Nem emlékszem semmiféle kirívó furcsaságra. Bááár... a Burger Kinges kuponok számítanak?


Használt könyvek: igen vagy nem?
Igen! Szerintem tök jó dolog antikváriumba járni, s elfeledett kincseket találni. :) Erre az évre az az egyik célkitűzésem, hogy többet járjak.

Top 3 kedvenc műfaj?
Fogós kérdés... Inkább mondok top 3 műfajt, ami nem: erotikus mamipornók, New Adult és high sci-fi.

Kölcsönzés vagy vásárlás?
Mindkettő. Először szeretem kikölcsönözni az olyan könyveket, melyek esetében nem vagyok biztos abban, hogy tetszenének-e nekem. Ha bejött, akkor utána előbb vagy utóbb beszerzem belőle a saját példányomat. De vannak olyan esetek is, amikor biztos vagyok a dolgomban, ilyenkor egyből jöhet a vásárlás (mondjuk koppantam már így hatalmasat... pl. A boldog emberek olvasnak és kávéznak).

Karakterek vagy cselekmény?
Szeretem a szerethető karaktereket (vagy éppen az utálhatóakat), de fontos a lebilincselő cselekmény is. Olyat lehet, hogy azt mondom mindkettő?

Hosszú vagy rövid könyvek?
Mindkettő, bár a féltéglákra nehezen veszem rá magam (itt már nem kérdéses, hogy a lustaság az okozója...).

Hosszú vagy rövid fejezetek?
Inkább a rövidebbeket szeretem. Sokkal pörgősebbnek érzek egy történetet, ha nem telik egy napba, mire befejezek egy fejezetet.

Nevezd meg az első három könyvet, ami eszedbe jut!
Markus Zusak: A könyvtolvaj - mert nemrég fejeztem be, és hatalmas nyomot hagyott bennem.
Donna Tartt: A titkos történet - hamarosan nekigyürkőzöm.
John Green: Alaska nyomában - az egyik osztálytársammal beszélgettünk róla. Neki sem tetszett.

Könyvek, amik megnevettetnek vagy megsiratnak?
Utóbbi. Kevés olyan vicces könyvet olvastam ezidáig, amit nem éreztem túl soknak és erőltetettnek.

A mi világunk vagy kitalált világok?
Hangulatfüggő, mindkét típusból sokat olvasok, de talán a mi világunkban játszódó könyvek vannak többségben.

Hangoskönyvek: igen vagy nem?
Még soha nem próbáltam a hangoskönyveket, de valahogy kettős érzésekkel fordulok feléjük. Egyrészről biztos tökre jó, hogy a hallgatása közben lehet produktív is az ember. Másrészről viszont - magamat ismerve - biztos vagyok benne, hogy nem tudnék figyelni a könyvre miközben más tevékenységeket folytatok, sajnos ennyire nem megy jól a multitasking. Mondjuk vezetés közben tök jó lehet.


Ítélsz könyvet borító alapján?
Igen. Az ember sokkal szívesebben vesz le a polcról egy vonzó külsejű könyvet, mint egy olyat, ami azt közvetíti, hogy nem egy minőségi alkotás, pedig lehet, hogy amúgy egy tök jó történetet rejt. Ez talán rossz dolog, s igyekszem levetkőzni, de nehéz, nehéz...

Könyvből film vagy könyvből sorozat?
Egyik variáció sem a kedvencem. Szerintem nagyon nehéz jó adaptációkat készíteni, hiszen minden ember fejében máshogy jelenik meg egy történet.

Egy film vagy egy sorozat, amit jobban szeretsz a könyvnél?
Talán a Trónok harcát tudnám kiemelni. Szerintem a sorozat egy sokkal magasabb szintre emelte a könyv élményeit. Talán túl sok benne a változtatás, és már-már köszönőviszonyban sincs egymással a két alkotás... De én imádom. :)

Sorozatok vagy egykötetesek?
A kettő közül inkább az egyköteteseket választanám.

(Képek forrása: a saját tumblr oldalam // www.crypt0n1t-3.tumblr.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése