S. K. Tremayne: Fagyos ikrek

  Régóta a radaromon volt a könyv, de szerettem volna megtartani a hűvös, őszi időre az olvasását. Szerintem az ősz és a tél tökéletes a thrillerek, pszichothrillerek, horrorok és krimik olvasására - természetesen máskor is szuper élményt nyújtanak, de szerintem a borongós, borzongató idő egy elmaradhatatlan pluszt ad az olvasási élményhez.

Fülszöveg: Sarah ​​egyik lánya meghalt. De vajon biztosan tudhatja e, melyik? A Fagyos ikrek lenyűgöző pszichothriller, fordulatokban bővelkedő cselekménnyel. 
Egy évvel azután, hogy az egyik egypetéjű ikerlányuk, Lydia balesetben meghalt, Angus és Sarah Moorcroft a férfi nagyanyjától örökölt kis skót szigetre költözik abban a reményben, hogy sikerült helyrehozni az életüket. 
Ám amikor az életben maradt lányuk, Kirstie azt állítja, tévedtek, és ő valójában Lydia, a házaspár világa ismét romokban hever. Ahogy közelít a tél, Angusnak el kell mennie a szigetről dolgozni. Sarah magányos, és Kirstie (vagy Lydia?) egyre zaklatottabban viselkedik. Amikor anya és lánya egy hatalmas viharban a szigeten reked, az asszonyra rátörnek a múlt emlékei. Mi is történt valójában azon a végzetes estén, amikor meghalt az egyik lánya?

  Egyrészről egy kicsit csalódás lett számomra a Fagyos ikrek. Arra számítottam, hogy sokkal félelmetesebb, lebilincselőbb lesz, de sajnos nem így lett. Pár alkalommal tényleg beleborzongtam az eseményekbe, de a legjobb szó, ami eszembe jutott a jellemzésére az a nyomasztó volt. Számomra szinte az összes szereplő szánalomra méltó volt, s különösebben egyikük sem került közel hozzám, sőt, inkább nyomasztóak és taszítóak voltak. Sajnáltam Angus-t és Sarah-t - főleg a házasságukat -, de mindketten inkább csak ellenszenvet váltottak ki belőlem. Bár úgy érzem, hogy Angus volt a legösszetettebb és legellentétesebb karakter az egész regényben: soha nem tudtam eldönteni, hogy ő a jó oldalon áll-e vagy sem. Sajnos Lídia / Kirstie egyáltalán semmiféle hatást nem gyakorolt rám, már-már nem is emlékszem a karakterre. 

  Imádtam a skóciai helyszínt, mely egy nagyon szuper pluszt adott az eseményekhez - sötétnek, de mégis gyönyörűnek képzeltem el a Torran-szigetet. Ám szerintem lehetett volna benne sokkalta több tájleírás - valahogy nekem kellett volna még ez a kis plusz, hogy jobban bele tudjam fészkelni magam az atmoszférába. Az viszont sugárzott a leírásokról, hogy Tremayne rendesen ismerheti a terepet, amelyről írt. Plusz, szintén tetszett, hogy az író nagyon sok olyan adalékot csempészett bele az egypetéjű ikrekről, amik nagyon érdekesek voltak, s ebből nyilvánvalóan lejött, hogy sok kutatómunkát fektetett bele ebbe a regénybe. 

Forrás: tumblr.com

  Az események, a múlt részletei lassan, de biztosan rajzolódnak ki az olvasó szeme előtt. Engem nagyon megdöbbentett a végkifejlet, s be kell valljam, tetszett a megoldás, amit S. K. Tremayne választott - egyáltalán nem számítottam rá, teljesen ledöbbentett az egész. A történet vége nagy fordulatokat tartogat, én is csak kapkodtam a fejemet olvasás közben. Viszont Tremayne stílusa egyáltalán nem tudott meggyőzni (bár lehet csak a fordító / fordítás hibája az egész): sokszor követhetetlen és döcögős volt. 

"Lehet, hogy minden csoda ijesztő."

Az író

Fun fact: Az S. K. Tremayne valójában csak egy álnév, s valójában Tom Knox-nak hívják a szerzőt. 

Eredeti cím: The Ice Twins

Forídtotta: Dobos Lídia

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás éve: 2015. 

Oldalszám: 354 oldal 

Ára: 2990.- (puhatáblás)