Eléggé megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel most, hála annak, hogy karácsony után ismét beteg lettem. Nem tudom, hogy mi lehet most az immunrendszeremmel, de a kb. 7 évvel ezelőtti mandulaműtétem óta nem voltam ilyen sokat beteg.
A TBR listám eléggé sokszínűnek mondható most, úgy érzem, hogy minden eshetőségre van egy-egy olvasmányom. Lássuk is a könyveket!
Charlotte Bronte: Jane Eyre / ezer éve tologatom magam előtt, szóval itt lenne az ideje hozzáfogni.
Kate Morton: Felszáll a köd / az egyik örök kedvencem, s kedvet kaptam az újraolvasásához.
Tommy Wallach: Kösz, hogy... / Lala (BooksandLala) csatornáján figyeltem fel rá, majd nemrég a Libriben belebotlottam. Számomra teljesen elsikkadt az az infó, hogy megjelenik magyarul, de egyből felkerült a karácsonyi kívánságlistámra. Hála a kedves kis Jézuskámnak meg is kaptam.☺
Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól / valahol nagyon jókat olvastam róla, és éppen tökéletes lesz majd ahhoz, hogy kilépjek egy kicsit a komfortzónámból.
Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák / szeretnék több különböző nemzetiségű íróval megismerkedni (egyúttal szeretném "körbeolvasni" a Földet), s ehhez az elképzelésemhez Hosseini-t egy tökéletes kezdetnek gondolom. Ti olvastatok már tőle valamit?
Joe Abercrombie: Half a King - Az uralkodó / régen olvastam igazán lebilincselő fantasyt - remélem ez olyan lesz.
Donna Tarrt: A titkos történet / ez az a regény, amit évek óta szeretnék már a magaménak tudni, s most végre megkaptam karácsonyra! Nem is szeretném sokáig halogatni az olvasását, nagyon kíváncsi vagyok már rá.
Nektek milyen terveitek vannak? ☺ Olvastátok már valamelyik könyvet a listámról?
A listáról két könyvet olvastam - Jane Eyret és a Half a Kinget - mindkettő fantasztikus, bár szerinte a Half a King folytatása jobban sikerült, mint az első kötet (úgyhogy érdemes kitartani :)). Egyébként szép kis lista, tényleg minden eshetőségre felkészültél! És jobbulást, remélem, hamar kilábalsz a betegségből!
VálaszTörlésIgen, azt olvastam, hogy a folytatás jobb. :) Majd azt is levadászom a könyvtárból. ;) Igyekeztem variálni a műfajokat. :)
TörlésKöszi, igyekszem!
Morton könyvei közül a Felszáll a köd nekem az örök favorit! Nem csodálom, hogy újra el szeretnéd olvasni:-)
VálaszTörlésA Kösz, hogy... nekem nagyon nagy pozitív csalódás volt! Meglepett mennyire jó is történet.
A Nincs mit irigyelnünk szintén emlékezetes olvasmány,sokáig járt rajta az agyam.
Irigyellek milyen sok jó könyvet fogsz olvasni mostanában!:-)
Én az Aranypintybe vágtam bele, nagyon jó, de a könyv brutális mérete miatt lassan haladok.
Jobbulást! (Nagy dózisú C-vitamin :-))
Nekem is! :) Már nagyon sokszor újraolvastam.
TörlésÚú, ez biztató, remélem én is így leszek velük! ;)
Kíváncsi vagyok mit írsz majd végül az Aranypintyről! Valóban egy féltégla! :D Nekem A titkos történet is ki fog tartani egy jó darabig, amilyen aprók a betűk. :)
Köszi! :) Igyekszem feltölteni magam rendesen. :)
A Jane Eyre-t olvastam, és szerettem, szerintem neked is tetszeni fog! :) A Half a King szintén jó, epikus fantasy, és vannak benne jó meglepetések-csavarok, személyiségfejlődés, szóval rendben lesz. :) A második része is tetszett, remélem hamar jön a harmadik is majd.
VálaszTörlésHosseinitől hármat olvastam, és pont ezt találtam a legkevésbé jónak... Nagyon sokat akart markolni vele, rengeteg szertágazó sorsot mutat be, nincs meg az a drámaiság és folytonosság, ami a másik könyveit jellemzi. A Papírsárkányok a férfisorsos, az Ezeregy tündöklő nap a női sorsos könyve, mindkettő nagyon jó volt, a hegyek viszont kicsit összevissza. Viszont ha ezzel kezdesz, a többi már csak jobb lehet. :D (Vagy pedig ne is hallgass rám, lehet, hogy neked pont ez fog jobban bejönni! :))
Szuper, remélem így lesz! :) A Half a King-ről nálad olvastam először, azóta érdekel.
TörlésTök jó, akkor sikerült jól beleválasztanom! :D Mondjuk ezt egy kicsit éreztem már... Beleolvasgattam, de az eleje sem jött be kifejezetten, bár azért próbálkozom még vele. :) A Papírsárkányokról meg az Ezeregy tündöklő napról is nagyon sok jót hallottam - ha nem fogom tudni legyűrni a hegyeket, akkor megpróbálkozom azokkal. :)
Kate Mortont valamikor (talán idén) én is újra szeretném olvasni, és a többi könyvével is megismerkedni :)
VálaszTörlésHajrá-hajrá! :) Az összes többi könyve megvan (kivéve Az elfeledett kert), de eddig nem sikerült rávennem magam az olvasásukra - félek a csalódástól.
Törlés