Agatha Christie: Öt kismalac

Saját kép!

  Agatha Christie a Tíz kicsi négerrel teljesen belopta magát a szívembe, de nem voltam biztos benne, hogy a többi könyve is lenyűgözne, hiszen egy idő után az ember kiismeri az írók által használt eszközöket. Viszont szerencsére ezúttal is kellemesen csalódtam, s bár közel jártam az Öt kismalac megfejtéséhez, mégsem jártam sikerrel.

A történet elején megismerkedünk Carla Lemarchant-al, aki azért keresi fel a kedvenc belga nyomozónkat, hogy segítsen neki felgöngyölíteni egy 16 évvel ezelőtti bűntényt. Carla édesanyját, Caroline Crale-t férje, a híres festő, Amyas Crale megmérgezése miatt ítélték életfogytiglani börtönre, ám nem sokkal a büntetésének megkezdése után elhunyt. Halálos ágyán levelet írt lányának, amiben bevallja, hogy ártatlan. Poirot ezután elkezd nyomozni az ügyben, s felkeresi azt az 5 embert, aki a tragédia napján a házban tartózkodott és sorra kihallgatja őket...

Egy kismalac piacra járt,

Egy kismalac meg otthon ült, 

Egy kismalac sok húst evett, 

Egy kismalac hoppon maradt, 

Egy kismalac meg visított: Uí, uí, uí, uí.  

  Poirot rendkívül módszeresen kezdi el vizsgálni a 16 évvel ezelőtti eseményeket: beszél Caroline Crale védőügyvédével, az ügyésszel, a rendőr-főfelügyelővel, stb, és csak utánuk keríti sorra az öt, még életben lévő tanút. Éppen emiatt mikor elkezdtem az olvasást attól tartottam, hogy nagyon unalmas lesz. Hiszen AC regényeiben eleve nagyon kevés leírás van, főként párbeszédekből és belső monológokból épülnek fel a történetei. Ráadásul, ha folyton ugyanazt a történetet, ugyanazt a napot olvasom el újra és újra?... Nem gondoltam volna, hogy ennyire le fogja majd kötni a figyelmemet, de szerencsére kellemes meglepetés ért. Van valami megmagyarázhatatlan az írónő stílusában ami minden egyes alkalommal beszippant. 
  A detektív tisztában van azzal, hogy ennyi idő után, amikor már nincsenek kézzelfogható bizonyítékok sem, csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat annak érdekében, hogy leránthassa a fátylat a múltról. A tanúk memóriájában sem bízhat meg feltétlenül, hiszen 16 év elteltével akár öt különböző gyilkosságot is elmesélhetnének neki. Ebben az esetben különösen fontos a nüansznyi különbségek felismerése, és a pszichológia remek fegyverének használata.

  Talán pontosan emiatt szeretem ennyire Agatha Christie regényeit: mindig is érdekelt a pszichológia témaköre, az emberi viselkedés miértjei, a jellem, a tudatalatti kérdése. 
Érdekes pszichológiai kaland volt ez a regény is, amelyben Poirot nem rest bizonyos cseleket bevállalni. Igazi, jó emberismerőként, mindig tudja, hogy kit, hogyan kell megközelítenie ahhoz, hogy a megfelelő információkat tudja kiszedni belőlük. Ez a regény rávilágított arra is, hogy a tények bizonyos szempontból történő tálalása nem feltétlenül felel meg az igazságnak, és más szemüveggel megvizsgálva egy teljesen más képet kaphatunk az események láncolatáról. 

  Valamiért különösen kedveltem ennek a történetnek a hangulatát és nagyon élveztem a visszaemlékezések útján bejárni a tájat. Aldelbury-t és Handcross Manor-t tipikusan olyan misztikus és ódon épületekként képzeltem el, ahol én is imádnék élni. A tengerpart közelsége pedig csak egy hatalmas pluszpontot jelent. 

  Csavaros, gyorsan olvasható krimi volt ez, ami tökéletes kikapcsolódást nyújtott ezekben a zavaros időkben is. Mindenképpen szeretném majd megnézni a filmváltozatot is, amiben elvileg Aiden Gillen (a.k.a. Kisujj játssza a tragikusan elhunyt festőzsenit). 

Legyen az ember bátor, és nézzen szembe a valósággal. E bátorság nélkül nem érdemes élni. Az árt nekünk a legtöbbet, aki eltitkolja előlünk az igazságot. 

Ez a kedvenc képem az írónőről :)

Eredeti cím: Five Little Pigs  
Kiadó: Európa, 1973. 
Fordította: Szíjgyártó László
Oldalszám: 244 oldal
Ára: 2499.- (az új helikonos kiadásé)