BOOK CHATS | Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Egyesek azt hiszik, erős csak a mozgásból születhet. Tévednek. A hegy éppen olyan erős, mint a dagály éppen csak… másképp.
  Seanan McGuire Csellengő gyerekek sorozatára először a booktube-nak nála figyeltem fel. Régóta kacérkodtam már azzal a gondolattal, hogy majd angolul elolvasom ezt a kisregényt, viszont szerencsére a Könyvfesztiválra a Fumax elhozta a magyar olvasók számára is. Remélem, hogy a folytatásokat is hamarosan a kezünkben tarthatjuk majd! :)



Fülszöveg: Eleanor ​West otthona csellengő gyerekek számára. 
Házalók, látogatók, vizsgálók kíméljenek!
A gyerekek hajlamosak eltünedezni, ha adja magát a lehetőség. Átlépnek a szekrény hátulján, becsusszannak egy tükörbe, beesnek a nyúl üregébe, vagy egy vén kútba, hogy aztán egy merőben más helyen bukkanjanak elő.
De a mágikus vidékek már semmi hasznát nem látják azoknak a gyerekeknek, akikből kifacsarták a csodát.
Nancy is utazott egyszer, aztán visszaküldték. Viszont mindaz, amit átélt a túloldalon… az ilyesmi megváltoztatja az embert. A West kisasszony gondjaira bízott gyerekek nagyon is meg tudják érteni. Ugyanis mindnyájan keresik a visszautat saját fantasztikus világukba.
Nancy érkezése azonban komoly változást hoz az Otthonba. Valamiféle sötétség ólálkodik a sarkok mögött, és amikor elszabadul a pokol, Nancy és újdonsült iskolatársai lesznek azok, akiknek a rejtély végére kell járnia.
Kerül, amibe kerül.


  Teljesen megfogott az az ötlet, hogy gyerekek képesek ajtók segítségével különböző világokba utazni, s hogy ezek az élmények teljesen megváltoztatják az életüket, és nem ugyanazon emberként térnek vissza az útjaikról. Természetesen a szülők ezeket a változásokat eléggé nehezen viselik, és emiatt "javítóintézetbe" dugják a gyerekeket. Itt jön a képbe Eleanor West, aki próbálja megértetni a gyerekekkel, hogy mi is történt velük, de semmiképpen sem az a célja, hogy elfeledtesse velük az élményt vagy azzal próbálkozzon, hogy "megjavítsa" őket.
fanart
forrás: Pinterest

  Már itt az elején szeretném elmondani, hogy egyetlen egy olyan dolog volt a könyvben, ami nekem nem tetszett: a kisregény forma miatt nem volt túl kidolgozott az alapkoncepció, természetesen sok kérdés maradt nyitva az olvasók számára, illetve a thriller szál sem volt eléggé kidolgozva az én ízlésemnek (lehetett volna egy kicsit körmönfontabb az ötlet, például én eléggé hamar rájöttem a végső csavarra), plusz szerettem volna többet megtudni a különböző világokról. Kicsit olyan érzésem maradt, mintha félbevágta volna a szerző a történet szálait. Szóval emiatt egy picit csalódott vagyok, mert több olyan remek ötlet is volt a sztoriban, amit sokkalta jobban, vagyis inkább bővebben ki lehetett volna aknázni. 

  Ezek a felsorolt dolgok is csak azért zavartak, mert annyira szerettem ebben a történetben lenni, hogy csak olvastam, és olvastam, és olvastam volna tovább, ám ez a 160 oldal irtó gyorsan elrepült. Ezután a különleges történet után pedig elég nehéz visszatérni a valóság talajára. Seanan McGuire gyönyörűen, élvezhetően és kifejezően ír, régen nem találkoztam már ennyire szép szöveggel - ez nyilván sokban köszönhető a fordítónak is. Mint már fentebb is kitértem rá, sok jó és elképesztően egyedi ötlettel találkoztam az olvasás során, ami megint csak azt mutatja, hogy milyen remek írónővel van dolgunk. Tetszett az is, hogy sokféle különböző világot ismerhettünk meg, és hogy egy kellően darkos hangulat is belengte az egész történetet, már az elejétől fogva. A karakterek kellően szerethetőek és izgalmasak, és szerencsére a kisregény forma ellenére is viszonylag sokat tudhattunk meg minden főbb szereplőről. 

  Szerintem a Minden szív kaput nyit arról szól, amin a mai generáció sok-sok tagja átmegy: a meg nem értettség, a különcség érzést adja át, amikor azt érzi az ember, hogy ő nem illik be a társadalom normái közé. Ilyen esetekben szerintem sokan döntenénk úgy, ha megjelenne előttünk egy egészen apró vagy éppen egy gyönyörű díszes ajtó, hogy elmennénk. Egy olyan világba, ahol megértenek minket, ahová be tudunk illeszkedni, ahol végre megtaláljuk azokat az embereket, akik közé valóak vagyunk. Ezért olyan fájdalmas a visszatérés a gyermekek számára: volt egy olyan hely, ahol teljesnek érezhették magukat, ahol a saját sorsuk kovácsai lehettek, barátokra és megértő családra találhattak, ám bizonyos okok miatt mindannyiuknak vissza kellett térnie a valóságba. Viszont ez az iskola azt is képes megmutatni a számukra, hogy még ebben az unalmas és egyszerű világban is megtalálhatjuk azokat, akik közé illünk. Rengeteg keresgetés és csalódás árán, de sikerülhet. Amúgy ez tipikusan egy olyan könyv, ami olyan szimbolikával rendelkezik, melynek köszönhetően minden olvasó más és más jelentést tulajdoníthat a történetnek. 

Seanan McGuire
Eredeti cím: Every Heart a Doorway
Kiadó: Fumax, 2018. 
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Oldalszám: 160 oldal
Ára: 2395 ft (szerezd be INNEN 21% kedvezménnyel!)


2 megjegyzés:

  1. Nagyon kíváncsi vagyok erre a könyvre, kár hogy ilyen rövidke! Most te is meggyőztél, hogy elolvassam valamikor. (Nagyon jó a kép!) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, remélem neked is tetszeni fog majd! :) Tényleg az a legnagyobb "hibája", hogy milyen rövid... Olvastam volna még. :)
      Köszikösziköszi! :)))

      Törlés