BOOK CHATS | Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangeles?

  A könyvtárban bóklászva figyeltem fel erre a könyvre. Azelőtt a nap előtt még semmit sem hallottam róla, de nagyon megfogott a fülszöveg, s az első pár oldal, amit válogatás közben elolvastam, így hazahoztam magammal. Nem bántam meg!

Saját fotó

Fülszöveg: Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik az unalmas valóságot. A gramofon egész nap Nina Simone Mr. Bojangles című számát harsogja a hatalmas lakásban, a kibontatlan leveleket pedig a sarokba dobják. De mi történik akkor, amikor a valóságot már nem lehet többé kizárni az életükből? 
Az elsőkönyves író meglepetésszerű, hatalmas európai sikere egy szomorú és elszánt szerelmeslevél az álmokhoz.

  Elég nehéz szavakba öntenem mindazt, amit ez az aprócska, mindössze 160 oldalas regény adott nekem: egy igazi lelki és érzelmi hullámvasútban lehetett részem az olvasása közben. A fülszövegből nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok majd a könyvtől, de azt hiszem éppen ez az a titokzatosság volt az, ami megfogott. Éppen emiatt én sem szeretnék sokat elárulni a regényből, hiszen akkor lesz igazán varázslatos az élmény, ha szépen-sorban bontjuk le a cselekmény és a történet rétegeit. 

  A könyv középpontjában egy kissé bolondos házaspár, s a kisfiuk áll (no, meg a madaruk, Mihaszna Kisasszony), akik minden ember vágyait élik: nem fizetnek adót, az érkező leveleik egy kupacban állnak, az életünk rengeteg buliból, táncos estekből és random spanyolországi kiruccanásokból épülnek fel. Egyszóval teljesen idilli napokat töltenek el egymás társaságában. Ám a történet előrehaladtával - melyet az apuka, Georges, s a kisfiú szempontjából ismerhetünk meg - egyre világosabbá válik, hogy valami nagyon nincs rendben velük, és a felszín alatt elképesztő problémák húzódnak, és hogy ennek a laza, mindenre fittyet hányó életmódnak egyszerűen nem lehet jó vége.
  A család életét én egyszerre néztem irigykedve és egy kissé csodálkozva is, hisz' egyrészről baromi vonzó az, ahogy az életüket élik, lazán és kötöttségek nélkül, másrészről egy józan ember számára ez egy nevetséges koncepciót nyújt.

Nagyon más fényes nappal sírni, ez a szomorúságnak egy egészen más foka.

Forrás: pinterest

  Számomra elképzelhetetlen az, hogy ez a könyv egy első könyves szerző műve, ám mégis ez a
helyzet. Csodálatosan bánik a szavakkal és az érzelmekkel a szerző, illetve biztos kézzel vezeti a történet szálát. Engem olyan szinten megfogott ez a regény, hogy elérte azt, amit eddig még senkinek sem sikerült. Sírtam. Megállíthatatlanul, mint a záporeső, s még mindig belefacsarodik a szívem, ha felelevenítek egy-egy jelenetet. Sikerült egy tökéletes atmoszférát megalkotnia, mely egyszerre boldog, bolondos és idilli, de a légkört belengi a melankólia, a szomorúság, s az elkerülhetetlen "bukás". Úgy gondolom, hogy ez a kisregény egyik legnagyobb erőssége. A másik pedig az, hogy szerintem minden embernek megfordult már a fejében, hogy akárcsak egy napra is fityiszt mutathasson a szabályoknak, amelyek a megfelelő mederben tartják az életünket (még ha nem is olyan szinten, mint a könyvben szereplő család), ám ezeknek a gondolatoknak általában gátat szabadnak a reális gondolatok: tanulni és dolgozni kell azért, hogy az ember megfelelő megélhetést biztosítson magának, s a családjának.

  A befejezése óta rengetegszer eszembe jut ez a történet, és azt hiszem, hogy ez még sokáig így is lesz. Igaz, még nem régen kezdődött el 2018, de biztos vagyok benne, hogy ez az év egyik meghatározó olvasmánya lesz számomra, s nagyon boldog vagyok, amiért egy ilyen jó élménnyel gazdagodtam már most.

Amikor a fiam anyjával találkoztam, fogadást kötöttem a sorssal, elolvastam a szabályokat, aláírtam a szerződést, elfogadtam az általános feltételeket, és tudatában voltam a kitételeknek is. Nem bántam semmit sem, nem bánhattam ezt az édes marginalitást, azt, hogy mindig fittyet hánytunk a valóságra, hogy szkandereztünk a valósággal, az órával, az évszakokkal, hogy nyelvet öltöttünk a „mit szólnak mások”-ra.

Eredeti cím: En attendant Bojangeles
Kiadó: Magvető, 2017.
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Oldalszám: 160 oldal
A szerzőről (Wikipédia)
Egy interjú