Viszont mostanában sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan kéne lekötnöm ezeket a szabad és kreatív energiáimat, s elgondokoztam azon, hogy rendelek magamnak egy csinos kis színezőt, de rájöttem, hogy az számomra kevés, nem jelent kihívást. Nekem nem arra van szükségem, hogy a meglévő vonalakon belül színezgessek, hanem hogy én alkothassam meg a vonalakat is.
Még nyáron, az egyik Pinterest -es keresgélésem közben bukkantam rá Keri Smith -től a Wreck This Journal -ra. Természetesen előtte is halottam már róla, hiszen egy időben nem csak külföldön, hanem az itthoni szférában is hatalmas népszerűségnek örvendett. Láttam, hogy milyen csodás dolgokat alkotnak meg az emberek az egyes feladatokhoz, s megfogalmazódott bennem egy erős gondolat: nekem ez igenis kell!
Egy ideig nem voltam benne biztos, hogy képes lennék -e "elvetemült" dolgokat véghezvinni egy könyvvel: például ledobni magasról, kitépni a lapjait, felgyújtani, megrágni, leköpni, összekávézni/teázni, sáros cipővel ugrálni rajta, és a többi. Viszont rájöttem, hogy ezzel nem feltétlenül tesszük tönkre, hanem épphogy olyanná formáljuk, mint mi magunk. Valami teljesen egyedit alkothatunk minden feladathoz, így énünk egy piciny lenyomata lesz.
Rengeteg helyen olvastam, hogy elsőre nehéz ezt megtennie egy könyvmolynak, ám utána felszabadító érzés lesz. Egyfajta flow élmény, akárcsak sokak számára a színezés. S én szeretném ezt megtapasztalni.
Hamarosan mindenképpen megrendelem... Sőt, valószínűleg ez lesz az egyik karácsonyi ajándékom is. :)
Hoztam pár számomra inspiráló képet is, plusz ezek segítségével betekintést nyerhettek ebbe a könyvbe, a feladatokba:
Ti hallottatok már a Wreck This Journal -ról vagy Keri Smith -ről? Kipróbálnátok?
- Wreck This Journal a molyon...
- ... és Goodreads -en
- Keri Smith -ről
- még több kép Pinteresten
- Bookdepository
- Amazon
Nekem van, de akkor potom pénzért adták, 1300 Ftért, ha jól emlékszem :) Sokat használtam, bélyegeket, ilyen olyan címkéket most is ragasztok bele néha, és földhöz is csapdostam, kiemelkedő pillangót tettem az elejére meg minden :D még fültisztító pálcika meg fogselyem is van benne azon az oldalon, amit fehér cuccokkal kell telerakni. :) Szerintem a nagy színező őrület után egyébként ilyesmi könyveket és scrapbookokat, diy-okat fognak felkapni a kiadók.
VálaszTörlésMost már sajnos nem olyan olcsó, főleg nem eredeti árán. :/ De szerencsére bookdepo-n szinte mindig van rá kedvezmény. :)
TörlésTök jó, kreatív vagy! :)
Lehetséges. :) Mostanában nagyon népszerű a scrapbookozás, szóval lehet, hogy erre majd a kiadók is felfigyelnek.
Nem, tényleg nem olcsó most, én akkor kettőt vettem ebből az árból, a barátnőm is kapott egy rongálnivalót. :) Kell néha valami bolondosság felnőttfejjel is, és mivel most nagyon bejöttek a színezők a kiadóknak szerintem simán elkanyarodnak még hasonló kreatív vonalak felé, ahol, ahogy te is írtad, nem a vonalon belül színezel, hanem már a határokat is te alkotod meg. :)
Törlés