WRAP UP & HAUL | November

  Ez a félév eddig elképesztően borzalmas volt az egyetem, folyton zh-zunk és gyakorlatilag mindennap este 7 után esek haza. Az elkövetkezendő 2 hétben is még 7 zh vár rám, úgyhogy kívánjatok nekem szerencsét! Utánuk pedig majd igyekszem visszatérni a normális kerékvágásba, s minél több bejegyzést írni - rengeteg ötletem van ezekhez. :)


Miket olvastam Novemberben? 
  8 könyvet sikerül elolvasnom a hónapban, ami összesen 1466 oldalt tesz ki. A kedvenc olvasmányom egyértelműen a Maus lett (a félév végi hajrá után mindenképpen szeretnék róla egy teljes posztot is készíteni!), aminek az új magyar megjelenését már idén május óta tűkön ülve vártam - de azt hiszem, hogy ezzel nem voltam egyedül. 
Jennifer A. Nielsen könyve, A hamis herceg nagyon kellemes meglepetést okozott, akárcsak A külön varázsló. Előbbi az elején egy kissé idegesített, de végül egyre jobban megtetszett a sztori, és a szereplők is egészen közel kerültek hozzám. Mindenképpen szeretném majd folytatni a sorozatot. Utóbbi pedig egy nagyon aranyos middle grade könyv, amit mindenképpen fogok ajánlani a kis unokatestvéreimnek is: szerintem a kisgyerekek odáig lesznek ettől a történettől. Örülök, hogy megismerhettem Neil Patrick Harris-t erről az oldaláról is. :)
R. H. Sin és Amanda Lovelace verseskötete sem nyerte el igazán a tetszésemet. A Whisky Words & a Shovel I. esetében az az érzésem volt, hogy az összes vers gyakorlatilag ugyanarról szól. (Ezt az észrevételemet már a She Felt Like Feeling Nothing esetében is kifejtettem, ez sajnos ebben az esetben sem változott.) Nem hiszem, hogy a továbbiakban fogok a költővel próbálkozni. A to make monsters out of girls-el szintén hasonló tapasztalataim voltak. 
A karácsonyi hangolódást is megkezdtem Dr. Seuss rövidke meséjével: nagyon tetszett az illusztrációk piros-fekete-fehér színkombinációja, de összességében azt kell mondanom, hogy számomra a filmadaptáció jelenti az igazi élményt. Decemberben a következő ünnepi olvasmányom Matt Haig-től a The Girl Who Saved Christmas lesz, de azt még nem döntöttem el, hogy angolul vagy magyarul kerítsem-e sorra. 
  1. Amanda Lovelace: to make monsters out of girls
  2. C. S. Pacat: Fence #10. 
  3. C. S. Pacat: Fence #11.
  4. R. H. Sin: Whiskey Words & a Shovel I.
  5. Art Spiegelman: A teljes Maus
  6. Dr. Seuss: Hogyan lopta el Görcs a karácsonyt
  7. Jennifer A. Nielsen: The False Prince - A hamis herceg
  8. Neil Patrick Harris: A különc varázsló

A havi beszerzéseim:
  Ebben a hónapban csodálatos könyveket szereztem be, s mindnek elképesztően örülök.
Végre teljes az Illumiae Files sorozat a polcomon -  gyönyörűen mutatnak együtt a könyvek. A Gemina-t már olvasom is, és azt kell mondanom, hogy megugrotta a lehetetlent: még jobban tetszik, mint az első kötet.
A legszebb beszerzésem viszont egyértelműen Imogen Hermes Gowar-tól A hableány és Mrs. Hancock. Annyira gyönyörűűűűű! Remélem, hogy a tartalom is illeszkedni fog a külsejéhez. :)
  1. Imogen Hermes Gowar:  A hableány és Mrs. Hancock 
  2. Michael Ondaatje: A háború fényei
  3. Amie Kaufman & Jay Kristoff: Gemina
  4. Amie Kaufman & Jay Kristoff: Obsidio
  5. Art Spiegelman: A teljes Maus
Nektek hogy telt November? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése