Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

   Sajnos a Május nem életem legjobb hónapja volt: beütött nálam a karatén-depresszió, a meghirdetett vizsgaidőpontok sem a legjobbak ebben a vizsgaidőszakban, így teljes stresszben vagyok már is, pedig még el sem kezdődött. Áprilisban ráadásul az O.W.L.'s Magical Read-a-Thon miatt magamhoz képest rengeteget olvastam (összesen 12 könyvet, ami szerintem életem eddigi legjobb teljesítményének számít) és főként emiatt egy óóóóriási olvasási válságba kerültem - többek között ezért sem született poszt. 

  Ma viszont végre ismét megszállt az ihlet, mivel szembejött velem a litera.hu cikkje, melyben a Szvetlena Alejkszijeviccsel készült interjú olvasható. Erről eszembe jutott, hogy még nem is írtam róla... 
Van bármi is, ami szörnyűbb az embernél?
Saját kép!
  Az írónővel történő megismerkedésem az HBO-s Csernobil sorozatnak köszönhető, ami annyira felkeltette az érdeklődésem a témával kapcsolatban, hogy elkezdtem könyveket is keresgélni róla, így bukkantam rá Alekszijevicsre. Tavaly nyáron fejeztem be a Csernobili ima olvasását, ami talán még nagyobb hatást gyakorolt rám, mint a sorozat. 

  Őszintén szólva nem erre az élményre számítottam. Nyilván tisztában voltam vele, hogy nem ez lesz a világ leglélekmelengetőbb olvasmánya, de váratlanul el ért az az elemi nyerseség és fájdalom, az emberi szenvedés milliónyi arca, ami teljesen átütött az összes oldalon. A csernobili események elbeszélésénél viszont jóval többről szól ez a könyv: velős korrajz, s egyben társadalomkritika is. Számomra ez jelenti ennek a dokumentumregénynek az erősségét: igazi, hús-vér emberek beszámolói alapján ismerhetjük meg a történteket, az egész szovjet rendszer hős-komplexusát és mélyen romlott mivoltát.
  Rendkívül megrázó volt olvasni arról, amikor egy kislány könyörög az édesanyjának a halálért, mert csak így szabadulhat meg a szenvedéseitől vagy amikor a terhes feleség elveszíti a sugárbetegség miatt likvidátor férjét... Állatkedvelőként a rengeteg állat-halál is mély sebet ütött a lelkemen. És ez csak pár példa a rengeteg szörnyűségből, amit a könyv feltár az olvasó előtt. 

  Sokszor sírtam olvasás közben, ami rám egyáltalán nem jellemző (egy kezemen meg tudom számolni, hogy ez hányszor fordult elő velem eddigi életem során), rengetegszer üvölteni szerettem volna a düh miatt. A legerősebb érzelem, amely a hatalmába kerített mégis a döbbenet volt: a titkolózás, a képzetlenség és hozzá nem értés, a temérdek hazugság, ujjal mutogatás, rágalmazás, gyűlöletkeltés, a rengeteg fiatalember feláldozása "önkéntesség" címszó alatt... mind-mind teljesen letaglózott. 
Villámgyorsan aktiválódott az elfelejtett sztálini szókészlet: „nyugati különleges szolgálatok ügynökei”, „a szocializmus esküdt ellenségei”, „rajtaütésszerű kémtámadások”, „diverzánsakciók”, „hátbatámadás”, „merénylet a szovjet népek megbonthatatlan szövetsége ellen”. Körülöttünk mindenki az átdobott kémekről és diverzánsokról beszél, nem pedig a megelőző jellegű jódkezelésről. Bármilyen nem hivatalos információt ellenséges ideológiának tekintenek.

És bár még csak a Csernobili imát olvastam Alekszejevicstől mégis a kedvenceim között tartom számon. Nagyon nagyra tartom a téma őszinte és naturalista megközelítését, hogy mindenféle cukormázat és szépítést elkerült a regényében, illetve a rengeteg, sok éves (azt hiszem közel húsz évig dolgozott ezen a könyvön) munkát, amit belefektetett a mű elkészítésébe. 
A közeljövőben szeretném sorra keríteni a többi dokumentumregényét is (A Fiúk cinkkoporsóban már a polcomon várakozik), de még várom a megfelelő pillanatot az olvasásukhoz. 

  Szerintem mindenkinek el kellene olvasnia a Csernobili imát, főleg, ha érdeklődik a téma iránt. Viszont semmiképpen sem ajánlom, hogy egy lelki mélypont vagy éppen egy rossz időszak kellős közepén vágjatok bele az olvasásába, mivel ez csak rontana a helyzeten. 
Miért kezdtem el fényképezni? Mert nem találtam szavakat…
A börtön és az óvoda keveréke, ez a szocializmus.
Szvetlana Alekszijevics 
Eredeti cím: 
Чернобыльская ​молитва
Kiadó: Európa Könykiadó (első magyar kiadás: 2016.)
Fordította: Pálfalvi Lajos
Oldalszám: 358 oldal 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése